Hihetetlennek tűnik, mégis
tökéletesen teljesíthető, reális elvárás.
Egy fog elvesztése a legtöbb embernek már önmagában is komoly lelki
terhet jelent. Fogászatunkon ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ön
kedvező áron tudja elérni cirkon korona szolgáltatásainkat, hogy újra
felszabadultan, boldogan mosolyoghasson
a világra.
-
Fogászati rendelőnk saját fogtechnikai laborral
rendelkezik, így a gyártási költség is alacsonyabb, mint saját laborral nem
rendelkező rendelőknek. A saját laborral nem csak a gyártási költségeket tudjuk
alacsonyan tartani, hanem jelentősen lerövidül az elkészítés ideje, így Önnek
is időt takarítunk meg. Nem kell hosszú napokat vagy akár heteket várnia arra,
hogy az Ön fogazatáról levett lenyomat elkerüljön a fogtechnikai laborba, majd
onnan a fogpótlás visszakerüjön a fogászati rendelőbe, majd újra vissza, amíg
véglegesen el nem készül.
-
Számunkra csak az Ön elégedett mosolya számít! Fogászati
rendelőnk elkötelezett híve annak, hogy páciensei felhőtlen mosollyal,
elégedetten távozzanak a rendelőből. Ennek részét képezi, hogy a magas szintű
minőség mellett igyekszünk tartósan kedvező áron tartani a cirkon fogpótlások
árait.
A rendkívül kedvező, alacsony áron
is ugyanazt a magas minőségű fogpótlást fogom kapni? Mit tartalmaz a cirkon
korna ára, kell-e esetleg további költségekkel számolnom?
Rendelőnkben a kezelés megkezdése
előtt egy konzultációs időpontot biztosítunk Önnek, amikor az Önt kezelő
fogorvos egy állapot felmérés során megviszgálja a fogazatát, ami alapján
összeállít egy részletes kezelési tervet fogászati problémáinak megoldására. A
kezelési terv tartalmazza a kezelések árát is, így a kezelési terv egyben
árajánlatot is jelent. Így már a várható költségek ismeretében tud dönteni és
tudja kiválasztani fogászati problémáira az Ön számára legkedvezőbb megoldást.
Természetesen a legalaposabb állapot felmérés ellenére is szükség lehet további
kezelések elvégzésére, amelyeket el kell végezni a megfelelő fogpótlás
elkészítéséhez, hiszen vannak olyan részletek, amik nem látszódnak még egy
röntgen felvételen sem. Amennyiben a kezelések során ki kell egészíteni a
tervezett kezeléseket, tapasztalt fogorvos kollégánk minden esetben felhívja az
Ön figyelmét arra, hogy további beavatkozásra vagy kezelése lesz szüksége.
A tartósan kedvező ár mellett egy valamiből nem tudunk engedni, a kiemelkedően magas minőségből. Ön teljesen nyugodt lehet, minden esetben ugyanazt a magas színvonalú CAD/CAM minőséget kapja, semmi különbség nincs a teljes árú és a kedvező árú kezelések között. Ön minden esetben ugyanazt a magas minőségű, élethű és tökéletesen illeszkedő fogpótlást kapja, amire vágyik. A cirkon fogpótlások vázát egy speciális 3D technológiával rendelző CAD/CAM rendszerrel készítjük el, ami garanciát nyújt arra, hogy fogpótlás tökéletesen illeszkedik az előkészített fogakra, majd a cirkon vázat a kerámia leplezés teszi igazán élethűvé, természetessé. Fogászati rendelőnkben mindig a lehető legtökéletesebb fogpótlást szeretnénk elkészíteni Önnek. A megbízható, magas színvonalat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fogászati rendelőnkben készített tartósan kedvező árú cirkon pótlásra is minden esetben két év garanciát vállalunk. Természetesen ahhoz, hogy sokáig örömét lelje az elkészített fogpótlásban, ahhoz az Ön segítségére is szükség van, fél évente, de legalább évente várjuk vissza egy ingyenes kontroll vizsgálatra. A garancia pontos részéleteiről az alábbi oldalon tájékozódhat.
Az árak az alábbi kezelések mind tartalmazzák
Amennyiben a teljes árlistánkra
lenne kívántsi kérjük kattintson az alábbi gombra.
Szeretné Ön is ha mi készítetnénk
Önnek cirkon fogpótlását? Esetleg további kérdése lenne a cirkon koronákkal
kapcsolatban? Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól és lehető legrövidebb
időn belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.
![]() |